...amikor lehuppantam a börfotelbe, es hatrahajtottam a fejem, hogy vegre kipihenjem a nap faradalmait, a belem ivodo görcsöt...feszultseget, felötlött bennem, hogy mennyire patetikusak...szanalmasak tudunk mi lenni...emberek...ferfiak-nök egyarant...belemegyunk ertelmetlen idörablo dolgokba...amik nem adnak nekunk semmit igazabol...csak nyugnek erezzuk a dolgokat...es csak azert megyunk bele, mert esetleg nincs energiank valami tartalmasabbat csinalni...vagy mert rabjava valtunk a dolognak...s közben a masik oldalon szinten szanalmat erzunk...vagy ki tudja mit...azzal kapcsolatban, mennyire kiszolgaltatottnak erezzuk magunkat..vagy mennyire kiszolgaltatotta tettuk magunkat...talan a bennunk elö eszmek, hit...es talan...a melyen leledzö lelkiismeretfurdalas miatt, ami atszövödik sajat esetleges narcizmusunkkal, azaltal, hogy azt merjuk feltetelezni, hogy a targyszemely netan talan hordoz hasonlo avagy ugyanolyan tulajdonsagokat, amelyek szinte tukörkepei lelkunk sötetben meghuzodo titkainak...es ezen szanalmas kinunk osztodik...szaporodik...es terjed....es athat mast is...es masokban ugyanazt veljuk felfedezni...velunk kapcsolatban....amitöl mi nem jol erezzuk magunkat...es talan meg inkabb messzebb utazunk..menekulunk a helyzettöl...talan sajat vagyainktol?...amikor mindez atfutott rajtam es lehunytam a szemem megnyugodtam vegre...a bennem rejlö nygtalansag gondolatta erett, es nem kinzott többe ismeretlenul....melyet szivtam a fustölö illatos fustjebe, es felideztem egy kepet az emlekezetmben....