.......álltam a hídon, a kovácsoltvas korlátnak támaszkodtam, ujjaim alatt éreztem az évszázadok  erezeteit.  ahogy előrehajoltam, át a korláton, belehajolva a lassan hömpölygő ködös semmibe egy pillanatra megvillant előttem a folyó valószerűtlenül zöld vize. na igen, a Szajna meglepetéseket tud okozni mindenkinek. bármikor, és bárhol. a zöldes vízen felsejlett előttem egy lassan haladó csónak sziluettje. a csónakban egy nő  körvonalait véltem felfedezni....piros kesztyűt viselt, és egy talán fekete lepelt viselt. arcát eltakarta a lepel....hosszan húzott az evezőkkel. lábánál, a csónak aljában egy szál virágot láttam. nem ismerem jól a virágokat, de ezt egyértelműen felismertem. egy rózsa volt. éles kontrasztot alkotott a feketének tűnő lepellel. de valahogy kiegészítette a piros kesztyűt.  egységet árasztott a kép, de egyben sugározta a kontrasztokat is. tetszett....határozottan tetszett. a rakparton leparkolt autóm jutott eszembe. a belső hasonló kontrasztokat tükrözött....egy félmosoly húzódott a számra. mögöttem francia szavakat hallottam kiáltani. egy lovaskocsi kerekeinek ütemes kattogása, a lovak patáinak csattogása verte fel az átmeneti csendet, melyet eddig csak az evezők vízhez érése zavart meg. pillanatra hátrafordultam. egy unott kocsis ült a bakon, az elhúzó kocsiban egy arc sziluettjét véltem felfedezni. valahonnan ismerősnek tűnt az idősebb férfi arcéle, de nem volt időm minden részletet megjegyezni, mert a kocsi tovarobogott. mégis hagyott bennem egy furcsa érzést....deja vu? hmm, ki tudja? a furcsa érzéstől kísérve fordultam vissza a folyó, és a csónakban ülő nő felé....de ő már jóval odébb evezett, körvonalai lassan-lassan belevesztek a ködbe. furcsán valószerűtlenül azonban az evezőt markoló piros kesztyűje szinte világított a szürke ködben. arcát nem láttam továbbra sem. ott álltam az ősöreg hídon, ujjaim alatt a hideg festett vas, orromban érezve a nyirkos levegő millió különböző szagot rejtő illatát, azon tűnődtem, hogy vajon a történelem valóban ismétli-e önmagát? úgy, ahogy a mondás állítja....vagy csak ez a nagy eseményekre vonatkozik? és az egyéni eseményekre nem? vajon van-e ismétlődése az ember korábban megtörtént dolgainak? kiszámítható-e az ismétlődés mértéke, gyakorisága?és van-e értelme egyáltalán kiszámítani bármit is? vagy csak hagyjuk sodorni magunkat az ismétlődő dolgokkal? mikor lépjünk ki a dolgok folyásából, amik korábban már egyszer valahova sodortak? mikor avatkozzunk be tudatosan és mikor hagyjuk a dolgokat folyni beavatkozás nélkül? ennek tudása végtelen nyugalmat, bölcseletet és esetlegesen előrelátást igényel....legalábbis ezt vélem gondolni. Ahogy a csónak és vele a misztikus nő eltűnt a lassan folydogáló folyó sodraiban hirtelen csönd és üresség vett körbe....hirtelen rám telepedett csendes semmiben érezni kezdtem a korábbi pillanatok, percek órák és napok sürgető, feszegetően , irritálóan sürgető nyomását. a nyomást, mely mindig arra kényszerített, hogy cselekedjek. ez az állapot odáig juttatta a testem, hogy vadállatként várta a következő megpróbáltatást, sohasem megnyugodva űzve a stresszhormonok által állandóan a jelenben, a valóságban ébren tartva. kínzó, szúróan fájdalmas állapotot fenntartva. megszüntetve az ilyen és ehhez hasonlító  békés filozófálgató pillanatokat. hosszú évek teltek el. hosszú néma évek, a sürgetés béklyójában, míg végre a Szajna mellett valahogy újra rám talált ez a pillanat. felderengett előttem egy régmúlt pillanat emlékképe. békés mosoly költözött arcomra....orromat frissen készített crepes érte el. a jobb part menti ősöreg fogadó nyitott ablakán kiszivárgott illatokról eszembe jutott egy régi kollégám. egy korábbi életének egy periódusa. mikor még bibliafordító volt. egy vidéki, Párizs közeli kolostor sötét, gyertyák által gyengén megvilágított pincéjében, egy durván megmunkált fapadon fordította a 13.századból származó francia nyelvű, ereklyének számító bibliát....sokszor megfordult benne, hogy a fordítás végeztével eltünteti a bibliát. színes képekkel teli, ritka darab volt. és még egy valami miatt tetszett neki. volt benne egy oldal, amiben volt három magyar szó. nem értette hogy került bele a bibliába három magyar szó, de úgy érezte, hogy ennek utána kell járnia. sokáig vívódott azzal a gondolattal, hogy a könyvet magával vigye, de végül nem tette. úgy érezte, hogy a tízparancsolat ide vágó utasítását be kell tartania. de ezek után egész későbbi életében szörnyű lelkiismeret furdalás gyötörte,. lelkiismeret furdalás, hogy nem járt utána annak, hogy a három szó, mely anyanyelvéhez tartozott hogy került a bibliába. a hosszú szenvedését, lelkiismeret furdalását végül egyszerűen oldotta fel: feladta a világi életét és szerzetesnek állt. Oszkár ekkor tűnt el az életemből azóta se láttam, de mindig ha eszembe jut joviális alakja, szélesen elmosolyodok. Mosolyom sokáig megmaradt még aznap éjjel, a hömpölygő ködben, a nyirkos macskaköveken bolyongva, lefelé botorkálva a Pont Neuf-ről.....